A drága takarmány megnehezíti az állattenyésztők dolgát

2021-05-07-szarvasmarha3.jpg

Fontos ágazat a szarvasmarha-tenyésztés a szerbiai mezőgazdaság szempontjából. Az állattartók szerint a megemelkedett tenyésztési és takarmányárak miatt szükségük van a támogatásokra.

Bálint Jenő törökfalusi gazda 2010 óta foglalkozik szarvasmarha-tenyésztéssel. Kezdetben még tejtermeléssel is foglalkozott, de az időhöz való kötöttség miatt áttért a húsmarhatenyésztésre. Saját maga tenyésztette ki a jelenlegi 60 darabos állományát.

„A szarvasmarha hosszútávú befektetés. Itt nem lehet úgy mint a baromfinál, hogy egyik félévben akarjuk a másikba nem. Itt legalább négy-öt éves periódust kell nézni. Most épp a takarmányárak az egekbe szöktek.”

A gazdák tehenenként fajtától függően 20 és 40 ezer dináros támogatást kapnak a szerb államtól egyedenként. Nagy segítséget jelentenek számukra a Prosperitati Alapítvány pályázatai is – emelte ki Kis Bicskei Norbert, törökfalui gazdálkodó. Hozzátette: „Jelenleg ami a tej árát illeti, itt nem történt változás: mi 36 dinárt kapunk a tejnek literjéért, plusz a 10 dináros állami szubvenció a tejnek literjére. Ami a hízó állatokat illeti kb. 2 -2,10 euró körül alakul a felvásárlási ár.”

Az elmúlt fél évben a takarmányárak drasztikusan drágultak. A gazdák szerint például a szója és a szójaszármazékok ára 100-110 százalékkal növekedett.

Szerző: 
Pannon RTV