Dinamikus fejlődéssel a vezető szerepig

get_img.jpg

A csantavéri Gebi takarmánykeverő gyár 15 éve piacvezető Szerbiában

Vajdaságban – vagy ha egy kicsit merészebbek vagyunk – és egész Szerbiában kevés olyan ember él, aki nem hallott volna már az ország egyik legmodernebb takarmánygyártó cégéről, a takarmánypiac meghatározó szereplőjéről, a Gebi Kft.-ről. A gyár ismérvei közé tartozik a szigorú minőség-ellenőrzés, egyedi és korszerű technológia, professzionális hozzáállás, szakmai tudás, automatizált termelés, minőségi nyersanyagok és receptúrák, valamint az átgondolt és kiterjedt értékesítési hálózat. Ezek jellemzik a családi vállalkozásból kinőtt cégóriást, Csantavér legnagyobb üzemét. Talán sokan nem is tudják, hogy a takarmánygyártás előtt a Gebi vulkanizáló műhelyként, ékszíj- és futószalaggyártással és -forgalmazással kezdte meg a működését 1983 szeptemberében. Ezt követően egy svéd cég termékeit (fogkrém, gyermekpelenka, mosópor stb.) forgalmazta az országban, majd a '90-es évek második felében a legnagyobb halliszt- és szójadara forgalmazó vállalattá vált Szerbiában. Ekkor került kapcsolatba a takarmánykeverő cégekkel. Ebből kifolyólag született meg a gondolat 2001-ben a tulajdonosok részéről, hogy a hazai piacon szükség van egy állandó és minőségi állati takarmányt gyártó üzemre.

Eltökélt szándékukat óriási munkabefektetéssel, megannyi áldozattal csaknem két év alatt meg is valósították, így 2003 végére felépítették a saját takarmánygyárukat. A dinamikus fejlődéssel, a gazdák és a vásárlók bizalmának elnyerésével a Gebi mostanra több mint 100 termékcsaládot forgalmaz, megközelítőleg 450 foglalkoztatottat alkalmaz, hozzávetőleg 4500 gazdával kötött szerződést, évi 250 ezer tonna takarmányt gyárt és 500 ezer tonna tárolókapacitással rendelkezik Csantavéren, településen kívül további 100 ezer tonna siló egységük van.

A húsz évnyi elismerésre méltó teljesítménnyel, az elhivatott munkával, az eladott mennyiséget és a forgalmat tekintve mára már nemcsak a legnagyobb takarmánygyár Szerbiában, de 15 éve piacvezető is.
Hogy mi a siker titka, hogyan lehet önerőből felépíteni egy ekkora vállalkozást, miként lehet nagyot álmodni egy kis településen, Ozsvár Tihamér, a Gebi Kft. vállalat tulajdonosa lapunknak nyilatkozva nagyon őszintén és határozottan válaszolt.

– Szerintem a siker titka az, hogy szerényen kell élni. A cégből a nyereséget nem szabad kivenni, hanem vissza kell forgatni, a személyes igényeket pedig időnként jegelni kell. Ez a legfontosabb. Van egy mondás, miszerint Isten mentsen meg attól az embertől, akinek minden vágya teljesült, mert az már nem tud boldog lenni. Az életben nagyon fontosak az új kihívások, ezért szem előtt vannak mindig az újabb célok, amiket el szeretnénk érni – mondta az igazgató, aki 1989-ben kezdte meg munkáját a gyárban. Hozzátette: –Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hiszen a cégen belül rendkívül energikus és erős csapat dolgozik azon, hogy minden a lehető leghatékonyabban működjön. Már hosszú évek óta arra fektetem a hangsúlyt, hogy családias légkört teremtsek, és  a munkatársaim arcán mosolyt lássak. Úgy gondolom, sikerrel jártam, hiszen nagyon jó emberek vannak körülöttem, akikkel könnyű együtt dolgozni – hallottuk az interjúalanyunktól, aki nemcsak a szavak szintjén fordít figyelmet, illetve törődik alkalmazottjai elégedettségével, hanem tettek formájában is. A cég foglalkoztatottjai többségének ugyanis szabadok a hétvégéi, jó munkavégzés esetén prémiumra is szert tehetnek, időnként csapatépítő eseményeken vehetnek részt, melynek költségeit a vállalat állja.

– Ezekben a nehéz időkben megpróbáljuk növelni a béreket, emellett igyekszünk a 13. és 14. fizetéseket is folyósítani. Megértjük azt, hogy mindenkinek nagy szüksége van a pénzre, de a szabadságra is. Munkásainkat – akiknek kilencven százaléka csantavéri – megbecsüljük, mindenkit meghallgatunk, és a visszajelzések alapján próbáljuk magunkat úgy formálni, hogy továbbra is jó közösséget alkossunk. Emellett persze szeretnénk, hogyha az alkalmazottjaink úgy tekintenének a munkájukra és a vállalatra, mintha a sajátjuk volna. Hogy őrizzék az értékeket, és próbáljanak értékeket létrehozni. Mi itt termékeket gyártunk, ezért oda kell figyelnünk a végső vásárlóinkra, akik a pénzükért nyilván minőségi árut várnak el – emelte ki a vállalat igazgatója.

Ha már a minőségnél tartunk, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy feltegyem az újabb, és talán a legtöbbünket foglalkoztató kérdést, miszerint hogyan érik el, hogy immár 15 éve piacvezető takarmánygyárként működnek a hazai piacon? Mi a kiváló minőségű termék titka?

– A Gebi a termelés folyamán óriási hangsúlyt fektet a szigorú minőség-ellenőrzésre. Minden, a gyár területére beérkező alapanyagot ellenőrzünk, szükség szerint a saját, korszerűen felszerelt laboratóriumunkban is megvizsgálunk. Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a készítményeinkbe minőségi fehérjék, vitaminok és ásványi anyagok kerüljenek. Ezek azok az elengedhetetlen tényezők, amelyek nélkülözhetetlenek a legjobb termékek eléréséhez – hangsúlyozta Ozsvár Tihamér, akitől azt is megtudtuk, hogy a kiépített értékesítési hálózatukhoz 23 nagykereskedés csatlakozott, melyek segítségével több mint 2000 kiskereskedelmet látnak el áruval Szerbiában. Ez utóbbin belül értékesítik termékeik 65 százalékát, az előállított mennyiség 25 százaléka külföldön –  Crna Gorában, Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Koszovón, Romániában, Horvátországban, Albániában és Bulgáriában – talál gazdára, míg a maradék 10% a nagy farmokra kerül.
A takarmánygyár 2004 eleje óta teljes kínálatot nyújt mindenfajta haszonállat számára késztakarmányokból, koncentrátumokból és premixekből. Szakembereik külön a gazdák igényei szerint kialakított speciális készítményeket is gyártanak. Az összkészítményük száz százaléka pelletált formában kerül ki azon jószág és baromfitenyésztők számára, akik a Gebi termékeit használják. Ezenkívül évről évre folyamatosan bővítik a terméklistákat. A takarmányon kívül a vállalat kutya- és macskatápot is előállít, továbbá galamboknak, díszmadaraknak, nyulaknak, hörcsögöknek, tengerimalacoknak és halaknak is készítenek ételeket. Továbbá emberi étkezésre alkalmas 400-as és 500-as típusú lisztet is gyártanak, és már napraforgót is feldolgoznak. Ugyanakkor valamennyi környékbeli termelőnek biztosítják a termények raktározási lehetőségét, ami azt jelenti, hogy azok korszerű, komputer vezérlésű és szigorú minőség-ellenőrzés alatt biztos helyen vannak a silókban.
A Gebire jellemző, hogy évente több beruházást is megvalósít. Megalapítása óta nem volt olyan év, hogy ne fektettek volna be, ne fejlődtek volna, a termelési és tárolási kapacitást ne növelték volna. Mindezt teljesen önerőből tették egészen 2017-ig. Ezt követően a Prosperitati Alapítvány pályázatán nyertek támogatást, és így építettek fel egy ötvenezer tonna kapacitású siló egységet Topolyán, de pályázati pénzből sikerült a napraforgó-feldolgozó üzemnek egy részét is létrehozni. A vállalat tulajdonosa kiemelte, hogy nagyon hálás a Prosperitati Alapítványnak, hiszen óriási löketet adtak nekik abban, hogy merjenek még tovább építkezni.
A Gebi igen nagyvonalú a falu támogatását, korszerűsítését és rendezését illetően is. Egyebek mellett Csantavér több utcáiban megoldották az aszfalt foltozását, számos területre fákat ültettek, és nekik köszönhető, hogy létrejött egy fantasztikus kirándulást és kikapcsolódást nyújtó hely is, a Cooltour Sziget, melynek gondozását szintén az üzem dolgozói végzik.

A gyár példamutató módon a legmodernebb szűrőberendezésekkel rendelkezik. Energiafelhasználásuk 70%-át saját forrásból fedezik a napraforgó héjának az égetéséből.

Óriási figyelmet fordítanak a környezetvédelemre is. A hulladék zömét újrahasznosítják, így a gyártási folyamat során a környezetet nem éri szennyezés.
A jövőbeli terveket illetően interjúalanyunk elmondta, hogy az elmúlt évben történt válságok miatt változások történtek a piacon.

– Az orosz–ukrán háború nyilván kihat a mi üzleti politikánkra is, mivel Ukrajna és Oroszország nagy gabona exportőrök, de olajos növényekben is óriásiak. A termények költségei felszaladtak, az állatoknak és a húsnak is felment az ára. Ennek következtében sokan elálltak az állattartástól is, úgyhogy a jövő nagyon bizonytalan. A mi elsődleges célunk az, hogy a jelenlegi pozíciónkat meg tudjuk őrizni. Az álmaink továbbra is hatalmasak. Az idén a napraforgó feldolgozás tekintetében egy extrakciós üzemet szeretnénk felépíteni, hogy a megmaradt napraforgó darából kinyerjük a maradék olajat is. Ez lesz az idei év egyik beruházása. Reméljük, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet, és jobban kiszámítható lesz a jelen és a jövő is, mert ezektől függnek az invesztálásaink – magyarázta a vállalat tulajdonosa. S hogy mit jelent számára a Gebi Kft. – amely az idén ünnepli a negyvenedik születésnapját – arra nagyon gyors és határozott választ kaptam: a cég az életem.
– Harmincnégy éve dolgozom ebben a gyárban. Ez alatt az idő alatt alatt folyamatosan tanultam, mindig képeztem magam. Ez még a mai napig is aktuális. Meglátásom szerint aki úgy gondolja, hogy már mindent tud, az aláírta a céges karrierjének a végét. Habár már többen is érdeklődtek a Gebi megvásárlása iránt, mi mégis a munka mellett döntöttünk. Mindenképpen meg szeretnénk tartani ezt a közösséget, ezt az egységet amit itt létrehoztunk.

Szerző: 
Magyar Szó, Dér Dianna