Az elvégzett munka ünnepnapja

images_cms-image-000303246.jpg

A gazdaságfejlesztési program első kötetét megírták, kilátásba helyezték a folytatást

Alkalmi rendezvényt szervezett a Prosperitati Alapítvány a X. pályázati körben meghirdetett Kiemelt jelentőségű, közepes- és nagy léptékű szolgáltatóipari és mezőgazdasági fejlesztések, valamint Vajdasági és magyarországi magyar vállalkozások szerbiai piacrajutási lehetőségeinek támogatása pályázati kiírások lezárásának, illetve az ezzel összefüggésben szervezett szerződés-aláírás alkalmából. A Szabadkai Városháza dísztermében pénteken tartott rendezvényen alkalmi beszédet mondott Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese (a felvételen) és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője a rendezvény kiemelt vendégeként köszöntötte többek között Magyar Józsefet, Magyarország belgrádi nagykövetét, Csallóközi Eszter szabadkai főkonzult, Kiss-Parciu Pétert, a Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárát, Bánki Andrea főosztályvezetőt, továbbá Juhász Attilát, Gyivánovity Dánielt, Kerekes Józsefet és Lálity Urbán Emesét, a VMSZ államtitkárait.

Korábban nem volt példa arra, hogy egy pályázati kiírás több részletben valósult meg, ám a most lezárt keretében támogatott beruházások volumene, valamint a gazdasági körülmények ezt eredményezték, emelte ki Juhász Bálint. Hozzátette, mint mindig, ezúttal is befejezték a megkezdett munkát.

Ünnepnap a mai, hiszen akkora támogatási összeget jelenthetnek be, amekkorára a program során eddig egyszer sem volt példa, nevezetesen 13 milliárd forintot biztosít a magyar kormány annak céljával, hogy a támogatás reményében megkezdett beruházások megvalósulhassanak, emelte ki Magyar Levente. Rámutatott, az aktuális bejelentésre olyan időszakban kerül sor, amely bizonytalanságba burkolja azt, amit eddig szilárd állandóságnak véltek. Huszonöt évnyi európai békét követően újabb háború vészjósló morajlását hozza a szél és kuszálja össze a térség politikai-biztonsági szálait, hangsúlyozta Magyar Levente. Hozzátette, Magyarország helyzete különösen nehéz, hiszen a szomszédos országban zajló fegyveres összecsapás, valamint az arra adott önpusztító európai válaszok hatása úgy érte, hogy közben kiélezett politikai küzdelmet folytatott a nyugati struktúrákkal, amelyek az ország megzabolázásán munkálkodnak. Ennek következtében Magyarországnak rendkívül fegyelmezett költségvetési politikát kell folytatnia, így az is kisebb csoda, hogy ezt a jelentős tételt elő tudta teremteni, nyomatékosította Magyar Levente.

A MŰ TELJES, A BEFEJEZÉS GRANDIÓZUS

– Ebben a 2010-ben megkezdett nemzeti kormányzásunk legnyilvánvalóbb bizonyítékát látom arra, hogy a nemzetegyesítés gondolata és politikai programja kormányzatunk szívéből eredő ügy, amelyért olyan áldozatokra is kész, melyekre a közélet más területein nem. Azt ugyancsak ki kell mondani, hogy hazánk ezen szívbéli gesztusa egy folyamat egyfajta lekerekítését is jelenti. Ez nem jelenti azt, hogy a vajdasági magyarság gazdasági törekvéseinek anyaországi támogatása véget érne, bizalommal tekintünk a jövőbe és azon dolgozunk, hogy legyen folytatás. Viszont szembe kell nézni a valósággal, hogy Magyarországnak egy ideig nem lesz ereje fenntartani az eddigi támogatáspolitika intenzitását. Azt, hogy meddig, egyikünk sem tudja, sem az idei, sem a következő év nem kecsegtet nagy mozgástérrel. Hiányérzetünk azonban nem lehet, hiszen a mű teljes, a befejezés grandiózus, amit közösen létrehoztunk, annak hatását csak évtizedes távlatban lehet reálisan megítélni. A vajdasági magyarság képviselői 103 évvel Trianont, 79 évvel a megtorlást, 32 évvel a polgárháborút és 24 évvel a NATO-bombázást követően nemcsak megbecsült és egyenrangú polgárként élhetnek Szerbiában, hanem életerős közösségbe szerveződve részt vesznek az ország irányításában, intézményeiket soha nem látott mértékben fejlesztik. A vajdasági magyarságnak adatott olyan vezetője, aki megszervezvén és felrázván a közösséget új erőt tudott önteni annak megfáradt tagjaiba, aki az elaprózottságból egységet teremtett, a lesújtottságból büszkeséget kovácsolt, a lemondásból tenni akarást csiholt a lelkekben, aki szellemileg és anyagilag úgy megerősítette a magyar érdekképviseleti rendszert, hogy az alkalmassá váljon mindarra, amit az elmúlt másfél évtizedben elért. Gondolja bárki is, hogy hiteles és erélyes vezetés nélkül bárhová is eljuthat egy csoport ember közösségként? Nézzék csak meg más nemzetrészek ebbéli tragédiáját – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Magyar Levente.

A miniszterhelyettes azzal összefüggésben is méltatta a vajdasági magyarságot, illetve képviselőit, hogy néhány év leforgása alatt levezényelt 53 milliárd dinárnyi fejlesztést. Hozzátette, hiszik, hogy közösen olyan alapokat raktak le, amelyekre lehet és érdemes jövőt építeni. „Az első kötetet megírtuk, kezdhetünk gondolkodni a folytatáson, hiszen az élet feltartóztathatatlan erővel megy tovább" – hangsúlyozta Magyar Levente, s később a sajtónak nyilatkozva kiemelte, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program sikeressége egyrészről a Szerbia és a Magyarország közötti kiváló kapcsolatokra vezethető vissza. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a forrásokat Szerbiában egy rendkívül jól szervezett közösség fogadta és használta fel célszerűen, emelte ki. Rámutatott, függetlenül attól, hogy az aktuális népszámlálási adatok mit mutatnak, azt gondolják, hogy a programnak rövid-, közép- és hosszú távon is olyan hatása lesz, amely hozzájárul a közösség erejének a megtartásához. Ez az erő lehetővé teszi, hogy a közösség valós súlyánál sokszorta nagyobb mértékben vehessen részt Szerbia közéletében, hangsúlyozta Magyar Levente.

AZ ÉLETERŐ KIFOGYHATATLAN

Pénteken volt hét és fél éve, hogy a magyar kormány döntött a vajdasági gazdaságfejlesztési program 50 milliárd forinttal való elindításáról, derült ki Pásztor István alkalmi beszédéből. A valós teljesítmény mérlege azt mutatja, hogy hét és fél év alatt 526 millió eurós fejlesztést sikerült generálni, annak köszönhetően, hogy a program keretében 248 millió euró visssza nem térítendő támogatás érkezett Vajdaságba – mondta és köszönetet mondott Magyar Leventének elkötelezettségéért, majd a vajdasági magyar vállalkozóknak, mert megmutatták, hogy az életerő kifogyhatatlan. Külön köszönetet mondott Magyarország miniszterelnökének és kormányának, amiért a néhány hónappal ezelőtti ígérettel összhangban biztosították az említett 13 milliárd forintot. Ez nem elsősorban a pénz, hanem a szavahihetőség értéke miatt fontos, emelte ki.

– A mai napot az is ünneppé teszi, hogy képesek voltunk felépíteni és működtetni a rendszert, és olyan feladatot ellátni, amelyik egyébként az államok hatáskörébe tartozik. Még az államok számára is kihívás olyan hatékonyan és pontosan működtetni a rendszert, mint ahogyan az nekünk sikerült. Ez azt bizonyítja, hogy számarányunk csökkenésétől függetlenül felkészült, rátermett, elkötelezett, bizonyítani és szolgálni vágyó, mindenre képes rétege van a közösségnek. Ezek a dolgok teszik bizakodásra okot adó ünneppé a napot. Fontos elmondani, hogy a mai naptól kezdve a Prosperitati Alapítvány, a vajdasági gazdaságfejlesztési program és a magyar kormány senkinek nem tartozik semmivel, a vállalásokat megvalósították – fejtette ki Pásztor István.

A sajtónak nyilatkozva a VMSZ elnöke is úgy fogalmazott, hogy a programnak lesz folytatása. Szavai szerint a körülmények okán az elmúlt hét és fél évben jellemző dinamikát nem tudják tartani. Megváltoztak a prioritások, most a kihelyezett támogatásokat kell megvalósítani, talpon tartani a rendszert és a gazdasági szereplőkkel való beszélgetések révén tervezni, hiszen utóbbi szintén egyfajta fejlesztés, hangsúlyozta. Emellett rendkívül fontosak a képzések, hiszen aránylag kevés pénzbe kerülnek, sok emberhez eljutnak, nem beszélve arról, hogy a tudás megszerzése szinte ugyanannyira fontos, mint egy-egy gép beszerzése – tette hozzá.

Szerző: 
Magyar Szó, P.E.