Az adai Termometal fémipari cég beszállítóként már öt-hat iparágban jelen van világszerte

images_cms-image-000239208.jpg

Túl az autóipari és a Covid-válságon

Az elmúlt két-három évben az autóipari válság, majd a Covid–19 járvány okozta világválság hátrányosan érintette az adai Termometal fémipari cég termelését, amelynek fő tevékenységét az egyedi gépgyártás képezi. Nagy Zoltán, a fémipari cég igazgatója elmondta, hogy az 520 dolgozót foglalkoztató Termometal egyedi gépeket és gépalkatrészeket gyárt különböző iparágaknak a nemzetközi piacra. A vállalat számára sokáig az autóipar volt a húzóágazat, de napjainkra már jelentős mértékben jelen van a gyógyszer-, a csomagoló-, a repülőgép- és a faiparban is. A partnereik zöme németországi cég, a termékeiket pedig különböző európai országokba és a tengerentúlra szállítják. A Termometal emellett gyárt még mezőgazdasági alkatrészeket, gépalkatrészeket és kapcsolható eszközöket is. Nagy Zoltán kiemelte, hogy a cég teljes forgalmának 87–88 százalékát az egyedi gépek gyártása adja a nemzetközi piacra, a mezőgazdasági gépgyártás pedig 12–13 százalékot tesz ki.

– A világot 2019-ben elkezdte sújtani egy autóipari válság. A Termometal elsődlegesen autóipari cégeknek volt a beszállítója, ezért az év második felében már ezt a visszaesést kezdtük érezni. Majd 2020-ban jött a Covid, ami különösen az elején, márciusban, áprilisban és májusban hatalmas leállást és megtorpanást okozott a gazdaságban. Nagyon sok cég, amelynek volt munkája és nem az autóiparban volt érdekelt, leállította vagy váratta a termelést és a projekteket, hogy lássa, mit hoz ez a helyzet a világnak – magyarázta Nagy Zoltán. – Az autóipari válság hatására a Termometal gőzerővel kezdett dolgozni azon, hogy beszállítóként más iparágakban is részt tudjon vállalni. Hiszen a Termometalnak egy nagyon széles spektrumú technológiai portfóliója van. Gyakorlatilag a gépi megmunkálástól a felületkezelésen keresztül a hőkezelésig tudunk végezni gyáron belül munkálatokat és megmunkálást. Ebből kifolyólag csökkenteni tudjuk a partnerek kockázatvállalását, akiknek nem kell öt-hat különböző beszállítótól megvásárolni az árut, hanem egy megrendeléssel mindent megkaphatnak a Termometaltól. A vállalat alapstratégiája, és a jövőre nézve is egy nagyon fontos stratégiai iránya, hogy ne csak gyártsunk, hanem már a Termometal keretein belül szereljük össze a gépeket. Először csak mechanikai szereléseket végeztünk, majd szép lassan elindultunk abba az irányba, hogy már elektronikai és pneumatikai szereléseket is folytatunk. A hosszú távú terveinkben az is szerepel, hogy a gépek beüzemelhetősége és beüzemelése már a gyáron belül megtörténjen. Ezek a hosszú távú stratégiáink, aminek irányba most tudtunk elindulni. A külföldi gazdaság egyértelműen azt az utat választotta, hogy nem országon belül próbálja megtalálni azt a munkaerőt, amely összeszereli nekik a gépeiket és üzembe helyezi, hanem ezeket kihelyezi azokba az országokba, ahol még olcsóbban vagy más minőségben tudja megtalálni a munkavállalókat. Ebben a részben kíván a Termometal egyre nagyobb szerepet vállalni, ezért tavaly olyan beruházásokat kezdtünk, amelyek ezeknek a képességeknek a teljességét fogják számunkra biztosítani. Két új üzemcsarnokot építettünk, mindkettő 1500-1500 négyzetméteres, valamint hozzájuk van építve még egy lemezraktár, valamint a bővítés része lesz egy porfestő vonal. Mindez azért fontos, mert hatékonyabbá tudjuk tenni a termelésünket. Kezdtük kinőni azt a helyet, ami eddig volt. A jövőben a hatékonyság lesz az egyik kulcsszó, hogy minél több terméket, minél nagyobb bevételért, minél rövidebb idő alatt tudjunk legyártani. Ehhez viszont hely kell, hogy úgy tudjuk megszervezni a termelést, hogy csökkentsük a logisztikai költségeket, a transzport utakat, vagyis minél gyorsabban és helyben elvégezzük a munkálatokat az adott típusú darabokon. Az 1500 négyzetméteren kialakított szerelőcsarnokban pedig ezeknek a gépeknek, gépsoroknak a szerelését tervezzük a jövőben. A beruházások befejeződnek a 2022-es év első felében. Majd az a terv, hogy az esztendő második felében a teljes költözés és a munkafolyamatok optimalizálása befejeződjön. Ez nem történhet meg az egyik napról a másikra, mert nekünk ebben az időszakban termelnünk is kell, a termelés ugyanis nem állhat meg – nyilatkozta a Termometal igazgatója.

Nagy Zoltán fejlődést vár a jövőben és bizakodó az idei gazdasági helyzetet illetően, miután a 2022-es évre jók az előrejelzések. Elmondta, hogy 2020-as évhez képest a 2021. már 30–35 százalékos gazdasági növekedést hozott a Termometalnak. Megjegyezte, hogy az idén nem számítanak ilyen nagy mértékű növekedésre, de a 10–15 százalékos növekedést szeretnék elérni. Az igazgató szerint a gazdaság 2021-ben már túllépett a Covid-válságon, miután mindenki belátta, hogy az élet nem állhat meg, termelni és élni kell tovább.

Szerző: 
Magyar Szó, csin