Átadták a Sat-trakt Kft. nagyberuházást

20191218satrtackt5.jpg

A befektetés a kábeltelevíziós, internetes és telefonos hálózat kiépítésére vonatkozott.

Ez a Magyar Kormány támogatásával valósult meg a Prosperitati Alapítványon keresztül. A támogatás összege több mint 285 millió dinár volt. A nagyberuházást György László, Magyarország Innovációs és Technológia Minisztériumának államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke adta át Zsemberi Jánossal, a Sat-trakt tulajdonosával együtt.

A beruházással a Sat-tarkt Kft. kábeltelevíziós, internetes és telefonos hálózatokat épített ki. Összesen 438 kilométernyi optikai kábel került a föld alá. Vajdaság több települése jutott így minőségi szolgáltatáshoz. Zsemberi János, a Sat-trakt Kft. Tulajdonosa: „Mivel ezzel a vállalkozással az ország egyik legkomolyabb telekommunikációs cégévé váltunk. Mint Kupuszina, Szilágyi, Budiszava, Zentagunaras, tehát ilyen kis magyar településekhez is eljutott a technika utolsó szava.”

Az átadón Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy a Prosperitati Alapítvány huszadik nagy fejlesztése a Sat-trakt Kft. mostani beruházása. „Ez a cég egy olyan üzleti világban mozog, amelyiknek külön törvényei vannak, amelyikre talán még jobban érvényes az, hogy a politikának és a közéletnek a befolyása alatt van. Ahol más fajta, még nehezebb csatákat kell vívni, mint az üzleti világban általában. Ezért az én számomra megnyugtató és felemelő az, hogy a vajdasági magyar közösségnek van olyan cége, amelyik stabil szereplője ennek a piacnak.”
A Sat-trakt Kft átadóján György László Magyarország Innovációs és Technológia Minisztériumának államtitkára is jelen volt. „Ma a világ egyik legfejlettebb régiójának számít Nyugat-Európa, és a világ egyik legfejlettebb régiójához közelít Közép-Európa, ahol mi is élünk. Ez az a rendszer, értékrend, életmód, életstílus, amely Európát naggyá tette és amely Európát követendővé teszi a világ más régióinak.”
A Sat- trakt Kft. Délkelet-Európa és Szerbia területén kínálja távközlési szolgáltatásait. A cég Vajdaság vezető kábeltévé- és internetszolgáltatója.

2019. december 18.

Szerző: 
Pannon RTV