,,Álmaink háza már a miénk”

received_421969675767549.jpeg

Pesti Nikoletta, Csantavér – Házvásárlás

,,Nagyon jó lehetőségnek tartjuk, hogy az Alapítvány segít a különböző vállalkozások megindításában. Ahogyan páratlan lehetőség volt maga a házvásárlási támogatás is. Valóban nagyon sokat köszönhetünk a Prosperitati Alapítványnak, hogy meg tudtuk vásárolni álmaink házát.” Ezek Pesti Nikoletta, csantavéri pályázó fiatalasszony szavai, akit a házvásárlás körülményeiről, csantavéri, dolgos mindennapokról, további terveikről kérdeztünk:

  •     Milyen megfontolásból pályáztak és hogyan találtak rá a megfelelő épületre?

Azért szerettünk volna házat vásárolni, mert úgy gondoltuk a párommal, hogy nagyon jó lenne összekötni az életünket, szerettünk volna különköltözni a szülőktől. A párom bogarasi, jómagam csantavéri vagyok, tehát a folytonos utazgatás egyre nehezebbé vált. Közös megbeszélés szerint Csantavéren szerettünk volna letelepedni, erre a településre esett a választásunk. Szabadka közelsége is sokat nyomott a latban a döntésnél, de az is, hogy az én rokonaim mind itt élnek. A párom Bogarason, tanyán élt, számára az utazgatás megszokott dolog.

    Nem volt könnyű rátalálni a megfelelő épületre, ugyanis nem mi voltunk a településen az egyetlen fiatal pár, aki pályázott, ilyen szempontból egymás konkurenseivé váltunk a többi, közös életet kezdő házvásárlóval. Sok házat  megnéztünk, aztán végül rátaláltunk a számunkra legideálisabb épületre és szerencsére sikerült az eladókkal is megegyezni.

  •     Hogyan néz ki ,,álmaik otthona”?

    Padlásszobás házról van szó. Ilyen jellegű otthonom volt nekem is annakidején, tapasztalatból tudom, hogy ez előnyös a majdani családtagok, leendő gyermekeink szempontjából, akiknek így külön kuckót tudunk majd kialakítani a jövőben. A házban van fürdőszoba, konyha, nappali. Tervezünk az épület belső kialakítására vonatkozóan különböző változtatásokat, azért, hogy korszerűbb, modernebb legyen az elrendezés, berendezés.

Kert is tartozik a telekhez és kisebb melléképület, amelynek bővítését tervezzük. Eleve voltak a kertben gyümölcsfák, de terveink között szerepelt további fákat telepíteni. Teljes mértékben elégedettek vagyunk a portával, egy ideális, optimális falusi ház méreteivel rendelkezik.

  •     Mivel foglalkoznak, hogyan élnek a településen?

    Falun lakunk, tehát a mezőgazdaság állandó opciót jelent, még az egyéb munka mellett is. Szüleink, nagyszüleink is mezőgazdasággal foglalkoztak, szeretnénk a nyomdokaikba lépni, ami ezt illeti.

Mellette a párom már állásban van, autószerelő technikusként kapott munkát itt a faluban, az egyik műhelyben. Jómagam Szabadkán végeztem el a közgazdasági egyetemet. Jelenleg munkakeresésben vagyok, bízom benne, hogy mielőbb sikerül majd találnom megfelelő állást, valamelyik szabadkai vagy helyi cégnél.

  •     Könnyű volt pályázni, illetve vannak- e további pályázási terveik, ötleteik?

A pályázat megírásánál igénybe vettük egy professzionális pályázatíró segítségét.

    Gondolkodtunk rajta, hogy vállalkozást indítsunk a férjem szakmájának megfelelő profillal. Kapcsolható eszközök javításával foglalkozó műhely nyitása a terv. Nagyon jó lehetőségnek tartjuk, hogy az Alapítvány segít a különböző vállalkozások megindításában. Ahogyan páratlan lehetőség volt maga a házvásárlási támogatás is. Valóban nagyon sokat köszönhetünk a Prosperitati Alapítványnak, hogy meg tudtuk vásárolni álmaink házát. Ez volt az az utca, a környezet, amelyet mindketten elképzeltünk, álmaink otthona a mostani.

Egyelőre ketten vagyunk, előbb szeretnénk megalapozni a jövőnket majd a közeljövő tervei között szerepel a gyermekvállalás, a családalapítás is. Mindenképpen és minden módon szeretnénk hozzájárulni az itteni magyarság gyarapodásához, fejlődéséhez.

Soha nem is volt képben a külföldre való költözés, noha nekem a középiskola kezdetekor nagyon megtetszett külföldön egy intézmény, de a családcentrikusság itthon tartott. A párommal mindketten így érzünk azóta is, fontos számunkra, hogy a szeretteink közelében lehessünk és ebben a szellemben szeretnénk nevelni majdani gyermekeinket is. Azt beszéltük meg, hogy amíg csak egy mód van rá, maradunk itthon.

Nem szólva arról, hogy eztán jött a házvásárlás lehetősége, amely méginkább stabilitást adott – hallottuk a csantavéri fiatalasszonytól, Pesti Nikolettától.

2021. március 8.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT