Új raktárépülettel és korszerű termelési vonallal bővül a bácskossuthfalvi láncgyár

Kétezer-ötszáz tonna lánc évente

Az ifjabb korosztályok ma már szinte el sem tudják képzelni azt az időszakot, amikor valamennyi település közösségének volt legalább egy stabil, gazdasági húzóerőt kifejtő vállalata, ha más nem, azt a falu mezőgazdasági szövetkezete jelentette.

Ezek a munkahelyek szerény, de tisztes megélhetést biztosítottak a munkások családjának, automatikusan szervezték a település vérkeringését, ösztöndíjazták az ifjúságot, telente gazdag télapócsomaggal megajándékozva a dolgozóik gyermekeit. Ebben az illuzórikus, boldog békeidőben jött létre Bácskossuthfalva és Pacsér között félúton, a 60-as évek első felében, a Sila Kft., és maradt fenn szinte egyedüliként ma is, régi tekintélyével, közösségi mozgatórugóként, mintegy 210 ember megélhetését jelentve, a falura jellemző következetes kitartásnak köszönhetően. A vállalat múltjáról, jelenéről, terveiről ifj. Méhes Béla igazgató mesél lapunknak, az irodarészleg padlásterében helyet kapott emeleti irodájában, a céget dicsérő minőségi tanúsítványokkal és a szponzoroknak kijáró ajándéktárgyakkal körbevéve.

– A Sila elődje valamikor a 60-as években kezdte meg működését Razvoj néven. Létrejöttét az akkori politika kezdeményezte, azzal a szándékkal, hogy a környéken működő bádogos kisiparosokat egy kalap alá vegye. A működés kezdetén még kézzel készített hajóláncok kovácsolásával foglalkoztak, és néhány évre rá kapta meg a ma is közismert megnevezését. Idővel a céget – az indulását kezdeményező – felsőbb szinteken magára hagyták, és emiatt 1969 végére a csőd szélére került.

A 70-es évek elején édesapámat, id. Méhes Bélát nevezték ki a vállalat élére, és az ő vezetésével sikerült kiutat találni a helyzetből, az akkori Jugoszláviában keresett, újnak számító közfelhasználási eszközök gyártásával, vékonyabb láncok, konyhai termékek, műanyagból készült elemek készítésével. Ezzel nemcsak, hogy idővel talpra állt a vállalat, hanem messze földön híres tekintélyt is szerzett magának. A Sila már ez idő tájt is a külföldi piac irányába is összpontosított, abban az időben is együttműködtünk magyarországi, olaszországi és németországi partnereinkkel. A 90-es évekkel járó nehéz társadalmi és gazdasági helyzet, illetve a korszakot megbélyegző hároméves kiviteli tilalom bennünket is megviselt. Ezt követően az volt a szerencsénk, hogy a korábban kiépített kapcsolatrendszerünket a megfelelő időben gond nélkül újra tudtuk építeni. Ma is úgy működünk, hogy a gazdasági kapcsolataink egyik fontos tényezője az üzleti partnereinkkel kötött, kölcsönös bizalomra alapuló, jó viszony.

Térségünket felkészületlenül érintette a magánosítás. Sok, egykor hírneves és tekintélyes vállalat – és ezzel több ezer család – vált kapzsi nyerészkedők, vagy hozzá nem értők áldozatává. Hogyan tudta túlélni ezt a korszakot a bácskossuthfalvi láncgyár?

– Az egykor állami tulajdonban levű Silát a 2000-es évek elején érintette meg a magánosítás szele. Az ezzel járó folyamatok után részvényesek vezetésével, magánvállalatként működött tovább a láncgyár. Ez a folyamat egészen 2014-ig tartott, a lezárulta óta kft.-ként működünk, a gazdasági, és az ide vonatkozó követelményekkel összhangban. Megfelelő időben ismét sikerült korszerűsítenünk. Az eddigi tevékenységi körünkkel összhangban továbbra is főleg a lánc szerepel az elsődleges termékeink között, évente körülbelül 2500 tonnát gyártunk le. A hajlító- és lánchegesztési, dróthúzó részlegünk mellett a láncszabási- és az összeszerelő osztályon véglegesítjük a termékeinket, majd következik az akár többféle felületkezelés. Láncokat 0,8 millimétertől 10 milliméter vastagságig gyártunk, körülbelül 150 formában, színben, rövidebb-hosszabb szemmel. Például páncél láncokat, óraláncokat, csomózott láncokat, hegesztett, hegesztetlen, dekoratív és csillárláncokat. Termelési részlegünk másik húzóereje, hogy 7 éve műanyag kötelek gyártásával is foglalkozunk. Körülbelül négyszázféle, egyszerű és csomózott – a háztartásban és az állattenyésztésben, vagy akár a hajózásban is keresett – közfelhasználású kötél képezi a kínálatunkat. A műanyagrészlegünk is tovább bővült, ahol láncokat és festékesvödröket, illetve egyéb terméket is készítünk. A karbantartó részlegünk kapacitását dicséri, hogy bizonyos célgépeket le is tudunk gyártani. Műhelyeink mellett saját könyvelőségünk, kereskedelmi és egyéb, a munkaszervezésért felelős osztályunk is hozzájárul cégünk zökkenőmentes működéséhez. Az elmúlt időszakban a korábbi 150 főről megközelítőleg 210-re tudtuk bővíteni a foglalkoztatottaink számát. Azért, hogy ez a létszám fenn is tudjon maradni, nem titok, hogy napi szinten kemény harcot kell vívunk.

A munkások létszáma nemcsak gazdasági okok miatt tartható fenn nehezen, hanem a környékre hatványozottan jellemző elvándorlás is beleszól a történetbe.

– Ez sajnos tény. A Sila Kft. korábban büszke volt arra, hogy a gyárat a környékbeli munkaerő élteti. Sajnos ez ma már nem teljesen van így, dolgozóink körülbelül 10 százaléka távolabbi településekről érkezik.

Hogyan igyekszik megoldani a Sila az elvándorlás problémáját? Sikerül-e valahogy itthonmaradásra ösztönözni a munkavállalókat?

– A munkavállalóinkat a biztonság és a kiszámíthatóság tarthatja itthon. A juttatásokat időben fizetjük ki, az ígéreteinket igyekszünk betartani. A munkahelyi körülményeink elfogadhatóak. Nem azt mondom, hogy tökéletesek, hiszen a fémmegmunkálásnak köztudottan megvan a maga technológiája, ezért a bérekkel kapcsolatban picit magasabbnak is kell lennünk, mint a környékbeli átlag. Igyekszünk munkásaink számára megadni a fejlődés lehetőségét, persze a ranglétrán az előbbre jutáshoz – mint ahogy bármelyik másik vállalatban – bizonyítani is kell a rátermettséget. Ezekkel többé-kevésbé sikerül itthon tartani a dolgozóinkat, tény viszont, hogy vannak e téren megoldásra váró kihívásaink.

A Prosperitati Alapítvány által folyósított támogatás milyen változásokat hoz a Sila Kft. működésében?

– Mivel vállalatunk vajdasági szinten is elismert múlttal rendelkezik, mi ennek a folyamatnak már a kezdetektől a részesei vagyunk. Első lépésben felkértek bennünket, hogy térképezzük fel, milyen fejlesztésnek köszönhetően tudjuk előrébb vinni a cég hatékonyságát. Egyeztetve munkatársaimmal ezt több lépésben fogalmaztuk meg. Elsőként a lánchajlító részlegünk bővítését határoztunk meg egyik célunknak. Nem csak a mindennapjaink, a gazdasági termelés is a gyorsaságról és a flexibilitásról szól, arról, hogy a vevők minél hamarabb kézhez kapják az árut. Ezt figyelembe véve, egy, az értékesítésre specializálódott raktárra van szükségünk, ahol még több terméket készenlétbe tudunk helyezni a szállítás előtt, ezzel az ilyenkor megszokott kézbesítési időt lecsökkentve. A felületkezelés esetében is az energiahatékonyság jegyében, korszerű automatizációs fejlesztések előtt állunk az Alapítvány támogatásának köszönhetően, hiszen az EU-s környezetvédelmi előírások a jövőben bennünket is szigorú szabályok betartására köteleznek majd. Mindezekre – a 35 százalékos önrész biztosítása után – 1 millió 200 ezer eurós keret áll a rendelkezésünkre a pályázati feltételekkel összhangban. A jelenleg is zajló adminisztrációs lépések tisztázása után az új raktárépületünk felépítésének startja most januárban várható.

A Sila Kft. aktívan részese a falu vérkeringésének, sok esetben ez annyira magától értetődő, hogy már sokszor fel sem tűnik. A békeidőket idéző társadalmi hozzáállás manapság kiveszőben van sok helyen, milyen elvek mentén maradt a láncgyár ezen az úton?

– Az elmúlt évtizedekben a Sila Kft. mindig is igyekezett kivenni a részét Bácskossuthfalva művelődési, társadalmi életéből, hiszen a gyár vezetőségét kezdetektől a falu szülöttei alkották. Ez nem csak az anyagi juttatásokra értendő, hanem szervezéssel járó vállalást is jelent, az önkéntes tűzoltó egyesülettől kezdve a művelődési egyesületig, a vadásztársaságtól a helyi közösség működéséig. Számunkra fontos az, hogy Bácskossuthfalva – a kor kihívásai ellenére, vagy pontosan azzal szemben – egy élhető falu legyen, ahol mindannyian otthon és jól érezzük magunkat. Ezért igyekszünk tőlünk telhetően mindent megtenni. Az egyik legnagyobb programunk például, hogy évről évre a Mikulásnak segítünk megajándékozni a falu összes gyermekét, akár az óvodában, akár a művelődési, a civil vagy a sportszervezeteken keresztül is. A faluban a közelmúltban kaptak új terepet a krosszmotorosok, őket például üzemanyaggal támogattuk. Emellett a lehetőségeinkhez mérten részesei vagyunk a nagyobb lendületű bácskossuthfalvi rendezvényeknek, így évről évre a szüreti és a falunapnak, vagy idén a Durindó és Gyöngyösbokréta lebonyolításából is kivettük a részünket, illetve hagyományosan a falu karácsonyi díszeit is mi készítjük. Továbbá a hagyományos ösztöndíjprogramunk is működik.

Az utóbbi évtizedekben számos kihívással szembesülhetnek tájainkon a gazdaságban tevékenykedők (is), ifjú korában mennyire volt az magától értetődő, hogy követi édesapját ezen a rögös úton a Sila vezetői székében?

– Gyermekként nem igazán díjaztam, hogy édesapám sok időt tölt a gyárban, kamasz koromra viszont lépésenként olyan szinten bevont az itt folyó feladatok egyikébe-másikába, hogy szinte jó értelemben megfertőzött vele. Apukám meggyőződése volt, hogy minden munkafolyamatot meg kell ismernem, a 2000-es évek eleje óta több munkakörben is bizonyítanom kellett. Miután ő egy alkalmas pillanatban nyugdíjba vonult, én 2007 óta állok a vállalat élén. Természetesen idővel szeretném majd átadni a jelképes stafétát a most pályaválasztás előtt álló fiamnak, de tisztában vagyok vele, hogy a jövőjéről egyedül ő határozhat. A munkám és ezzel együtt a Sila Kft. működésének stabil alapját közvetve a kiegyensúlyozott hátterem biztosítja, fiam mellett kislányom szeretete és feleségem, Henrietta családunk életét egyengető helytállása nélkül úgy gondolom, hogy másként alakulna az életem, ahogy a láncgyár sorsa is!

 

Szerző: 
Magyar Szó, Kazinczy Paszterkó Diana