Új nemzetpolitika valósul meg a Prosperitati Alapítvány támogatásaival

zentaprosperitati1.jpg

Deli Andor, európai parlamenti képviselő tegnap este jelen volt a Prosperitati 5. pályázati körének zentai tájékoztatóján.

A pályázat megírása nem nehéz – vallják a gazdák. Elmondták azt is, hogy a Prosperitati munkatársai segítőkészek, mert lehetőséget adnak a javításra, amennyiben a pályázó hibát ejtett a papírok kitöltésekor.

Dulity Zsolt, termelő, Zenta: ”Igazság szerint, mivel anyanyelvünkön van, és szépen átlátható, meg az a rendszer is, amit az interneten felépítettek, tényleg kézenfekvőnek tűnik. Szerintem nem igazán lehet nehéznek mondani.”

 

A tájékoztatón elhangzott, hogy jobb, ha mindenki magának írja meg a pályázatait, hiszen ők ismerik a legjobban a saját gazdaságukat vagy vállalkozásukat.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Dönthetnek úgy, hogy valakire rábízzák, saját döntés, saját felelősség, az viszont nagyon fontos, hogy senki nem szabhat feltételt az együttműködésben, hogy kötelező valakivel megíratni vagy nem. Ilyen feltételek nincsenek, ez a pályázó szabad döntése.”

 

Amit itt Zentán láthatunk, valamint ott, ahol a Prosperitati megjelenik, az egy új nemzetpolitikának a megvalósulása – nyilatkozta televíziónknak Deli Andor, Európa Parlamenti képviselő.

Deli Andor, EP képviselő, Fidesz-KDNP: „Arra szeretnék most is mindenkit kérni, hogy támogassák a jelenlegi kormányt, Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz kormányt, mert ez a kormány az, amelyik lehetővé tette ezt a fajta gazdaságfejlesztési programot, első kézben és elsőként itt nálunk, a Vajdaságban. Az a célunk, és az az érdekünk, hogy ez a fajta támogatásrendszer, ez az új nemzetpolitikai mechanizmus működjön a jövőben is.”

Zentán a négy pályázati kör alatt több mint 600 sikeres pályázat született.

Szerző: 
Pannon RTV