Többet egy csapásra

rigo.jpg

Smart Lead doo. – Rigó Flórián – Ada

Az adai Smart Lead doo. takarítói kezdő vállalkozás három fajta területen tevékenykedik. Ügyesen ötvözték a irodai szolgáltatások, a zöld övezetek karbantartására és a takarítási munkálatokra irányuló arculati stratégiát, a hatékonyság, a lefedettség és a folyamatos foglalkoztatás érdekében. Rigó Flórián, a start- up vállalkozás egyik alapítója, vezetője nyilatkozott:

•    Mi volt az alapötlet, illetve milyen módon segítették vállalkozásuk beindítását a Prosperitati Alapítványnál nyert eszközök?
Cégünk 2016 májusában alakult, nem sokkal utána jelent meg a start-up pályázási lehetőség a Prosperitati Alapítványnál.
Úgy ítéltük meg, ez jó esélyt jelent induló cégünk számára. Zöld övezetek karbantartásához pályáztunk szerszámokra, traktoros fűnyíróra, sövény nyíróra, traktoros kaszára, fűnyíróra. Igény mutatkozott komplikáltabb munkák elvégzésére, úgy mint parkok rendbentartása valamint a sportpályák karbantartása. Ezekhez feltétlen alapeszköznek bizonyultak a fentiekben felsorolt, a pályázaton szerencsésen elnyert munkagépek.
 Három tevékenységi területen vagyunk jelen. Amikor alakultunk egy alkalmazottal indult a cégünk. Az ötletünk az volt, hogy olyan céget hozzunk létre, amely a kis- és középvállalkozásoknak segít az adminisztratív és más feladat végrehajtásában. A piaci részt ott láttuk, hogy manapság a kisvállalkozóknak egyben könyvelőknek, vállalkozóknak, munkásoknak és adminisztratív munkásoknak kell lenniük. Mi megpróbáljuk ezt a terhet levenni róluk, abból a szempontból, hogy igyekszünk megoldani azokat az ügyeket, amelyek nem feltétlenül tartoznak az ő hatáskörükbe, úgy mint az irodai adminisztratív munkálatok, a marketing, vagy a termékek  reklámozása, eladása.

•    Milyen megfontolásból bővítették a cég tevékenységéinek körét?
Hosszadalmas folyamat, amíg kialakul a meglévő vállalkozókkal való együttműködés, ezért bevezettünk még két külön ágat is, a zöldövezetek karbantartását, valamint az irodai épületek karbantartását, takarítását. Két alapítótársammal, Ksenija Dubajićtyal és Vanja Gavrilovićtyal együtt munkamegosztáson alapuló céget működtetünk.
Az iroda bővül, jelenleg hat munkátársa van. A kisvállalkozóknak és a földműveseknek segítünk eligazodni a bürokrácia útvesztőiben. Pályázatírási, jogi, gazdasági tanácsádást nyújtunk, sőt többet is annál. Ott vagyunk az adott projekt megvalósításánál, végigkövetve azt, egészen a lezárásáig.
 
A kinti munkákban idénykor három vagy négy  szezon- munkást alkalmazunk. Sportpályák, rekreációs központok karbantartását végezzük. Rendszeres ügyfelünk, illetve megbízatásunk például az Adica üdülőközpont és az adai park rendbetétele. Továbbá az utóbbi időben a különböző, eddig alkalminak számító munka- megbízások kezdenek rendszeres jellegűvé válni.
 
•    Egy start- up cég alakulási fázisokon megy át, folyamatos versenyképességre törekszik. Milyen irányba tart a Smart Lead doo jelenleg?

Az idei évre a zöldövezetek karbantartási projektjei elérték a kapacitásuk maximumát, most a takarítási munkálatokat szeretnénk beüzemeltetni valamint az irodai szolgáltatásokat bővíteni. Elkezdtük a a reklámozást, készen állnak az alkalmazottak. Néhány céggel máris megkötöttük a szerződést. Állandó célunk a bővítés, hogy az alkalmazottainkat teljes éven át foglalkoztatni tudjuk, ezáltal is a fejlődőképesség szintjén tartva a céget.

2018. január 10.

 

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT