Telt ház a Prosperitati Alapítvány zombori lakossági fórumán

dsc00026.jpg

Tízből kilenc nyertes

Szeptember 21-én Zomborban tartottak tájékoztató jellegű lakossági fórumot a Prosperitati Alapítvány által kiírt 4. pályázati körrel kapcsolatosan.

A Megyeház zsúfolásig megtelt dísztermében Pelt Ilona, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi frakcióvezetőjének helyettese köszöntötte az egybegyűlt érdeklődőket és a vendégeket. Fremond Árpád köztársasági képviselő, a VMSZ alelnöke, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, prof. dr. Nagy Imre, az Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke ismertette az új kiírásokhoz fűződő tudnivalókat.
Fremond Árpád hangsúlyozta, töretlen a lendület és az érdeklődés a pályázók részéről. Ez bizonyítja, hogy az Alapítvány jó úton jár, és a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselőivel, szakembereivel közösen olyan programot tudtak megvalósítani, amely előreviszi a vajdasági magyar közösség egészét.
– Azt kell elérni, hogy ezen a pályázati lehetőségen keresztül megmaradjanak a termelőink. A legnagyobbak, akik támogatásban részesülnek, tisztességes áron felvásárolják a mi termelőinktől a termékeket. Példaként említhetjük, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségén keresztül több mint hatvan gazdaszervezettel van együttműködésünk. Ők együttműködnek a Nemzeti Kereskedőházzal és már elértük azt, hogy az itteni gazdák, a mi termelőink a Kereskedőházon, illetve a Szövetségen keresztül nem csak Kárpát-medencei, hanem világszinten tudnak megjelenni a piacon – hallottuk Fremondtól.
Juhász Bálint a legújabb kiírásokról elmondta, hogy a zombori iroda területén eddig 301 sikeres pályázó van. Összesen 183,3 millió dinár, vagyis másfél millió euró értékének megfelelő összeg érkezett ebbe a magyarok által is lakott közösségbe. – Ez annyit jelent, hogy tíz pályázóból kilenc nyertes – mondta.
A most megjelent három kiírásnak két logikája van. A házvásárlást célzó vissza nem térítendő támogatás esetében újítás, hogy nemcsak házastársi vagy élettársi közösségben élők, hanem kiskorú gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő szülők is tudnak pályázni falusi házakra, amelyek gazdasági udvarral és/vagy kerttel rendelkeznek. Tehát olyan ingatlanok, amelyekben valamilyen gazdasági vagy mezőgazdasági tevékenységet lehet végezni. A pályázatonként megítélhető támogatás összege nem haladhatja meg az 3.100.000,00 forint ellenértékét.
A jelen pályázati kiírás szerinti két esetben a hitel is megjelenik a támogatási struktúrában, több bank is jelen van (OTP, Sberbank, Credit Agricole, ProCredit Bank, Poštanska štedionica, NLB Bank, Banka Intesa). Hozzájuk kell fordulni, hiszen mielőtt pályáznának, minimum pozitív hitelminősítésre van szükség ezektől a bankoktól, azoknak a hiteltermékeknek az alapján, amelyeket beadtak pályázatként a Prosperitati Alapítványhoz. A mezőgazdasági földvásárlási hitel kamattámogatásánál a pályázat teljes keretösszege 4.500.000.000,00 forintnak megfelelő dinárhitel, valamint a hozzá tartozó kamattámogatás összege a kereskedelmi bank hitelminősítésével összhangban. A mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatása esetében a vissza nem térítendő támogatás teljes keretösszege 6.000.000.000,00 forint dinár ellenértéke. A pályázatok beadási határideje november 30. A zombori Prosperitati-iroda két munkatársa, Lazarević Kornélia és Ölvegyi Róbert áll a pályázók rendelkezésére.
A zombori fórum részvevői között bőven volt kérdésfeltevő. Leginkább mezőgazdasági, foglalkoztatási és üzlettervezési témákban tettek fel kérdéseket.

2017. szeptember 21.

Szerző: 
Magyar Szó, lmt