Pénteken zárul a Prosperitati Alapítvány pályázati kiírásának ötödik köre

Pénteken zárul a Prosperitati Alapítvány pályázati kiírásának ötödik köre. Stábunk a temerini irodában járt, ahol a beérkezett pályázatokról, az egyes kiírások iránti érdeklődés felől érdeklődtünk.

A temerini Elek László húsz éve foglalkozik méhészettel. Eddig csak a mellékkeresetet jelentette ez a családnak. Most már fia is társult a családi gazdaságba, és fejleszteni szeretnének. A Prosperitati Alapítványnál méhészfelszerelésre pályáznak: „Klasszikus felszerelés, amivel a méhészeknek rendelkeznie kell, pörgető, porcukordaráló, cukorlepénygyúró, utánfutók, kaptárak, ezekre pályázok valójában, felszerelés, ami kell a méhészeknek, hogy kicsit fejlesszék a saját méhészetüket.”

Belić Tóth Katalin Szenttamásról utazott Temerinbe, hogy átadja a pályázatot. Gabona-beszállításról kötöttek integrátori szerződést, az ehhez szükséges munkaeszközre pályázik családi gazdaságuk: „Az idén traktorra pályáztunk, tavaly is pályáztunk már, és az idén könnyebb volt, mert a tavalyi tapasztalatok alapján már tudtuk, hogy a komputeres rendszerben hogy mennek a dolgok, és akkor annyival könnyebb volt.”

 

A Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati körére beadandó pályázatokat még péntekig, azaz június 15-éig lehet átadni a pályázati irodákban.

Tadity Renáta, a temerini iroda munkatársa, Prosperitati Alapítvány: „A temerini iroda nagy területet fog magába, Szerémséget, Újvidéket, és újabban Szenttamás és Titel is hozzánk tartozik. Ebben a körben - mint ahogy az várható volt - nagy az érdeklődés, legfőképpen a gabona-integráció által kiírt pályázatra és a kezdő vállalkozóknak kiírt pályázatra nagy az érdeklődés.”

A temerini iroda munkatársainak tapasztalata az eddigi pályázati körök alapján az, hogy mindig az utolsó napokban érkezik a legtöbb pályázó.

Szerző: 
Pannon RTV