Pásztor: Pozitívak az elmúlt 2 és fél év gazdaságfejlesztési eredményei

prospi.jpg

Pozitívnak értékelte az elmúlt 2 és fél év gazdaságfejlesztési eredményeit Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

A VMSZ elnöke elmondta, a Prosperitati Alapítvány 5. pályázati körének lejártával szerinte eléri a 10 ezret a sikeres pályázatok száma.

Három típusú pályázatot hirdetett meg az 5. körben a Prosperitati Alapítvány: kezdő vállalkozások, helyi termékek forgalmazása és integrátorok támogatása. Várhatóan több mint 3200-an fognak pályázni a pénteken záruló ciklusban.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Ebben a két és fél évben, amióta a Prosperitati tevékenykedik, ezzel a pályázási körrel biztos, hogy elérjük a több mint 10 ezer sikeres pályázót. A program az érdeklődés tekintetében visszaigazolódik, ez annyit jelent, hogy minimum 10 ezer családnak tudtunk segíteni ezen a pályázaton keresztül, és lehetővé tudtuk tenni, egyrészről azt, hogy megerősítsék a saját gazdaságukat, másrészről pedig, hogy könnyebben és jobban tudjanak boldogulni.”

A kezdővállalkozói kiírásnál megközelítőleg 300 pályázó lesz, ami egy nagyon impozáns szám, azt igazolja, hogy ezeket a pályázati lehetőségeket továbbra is elérhetővé kell tenni - mondta a VMSZ elnöke. A helyi termékek előállításával kapcsolatos pályázat iránt kisebb az érdeklődés, míg a legnagyobb eredményeket a beszállítói számok mutatják – tette hozzá Pásztor.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Gabonaintegrátorok vonatkozásában megközelítőleg 2,5 ezer sikeres pályázat lesz, a gyümölcsészet tekintetében 75-100 között, a mézfeldolgozás integrátora irányába több, mint 100 pályázat várható, a sertésintegrációban 40-50 között lesz a pályázatok száma, a zöldségtermesztés tekintetében pedig megközelítőleg 200. Mindez összesen adja azt a mintegy 3200-3300 sikeres pályázatot, és ezeknek a pályázatoknak a most becsült értéke valahol ott 30 millió euró, vagy ha dinárban mondom, akkor valahol 3,3 milliárd dinár.”(...)

 

Szerző: 
Pannon RTV