Juhász Bálint

1982-ben született Kishegyesen. Az általános iskolát szülőfalujában, középiskolai tanulmányait számítógépes-elektrotechnikusi szakon a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában végezte, és később a szabadkai Közgazdaságtudományi Karon szerzett diplomát, ügyviteli információs rendszerek szakon. A mesterképzést is itt végezte el, agrárgazdasági szakirányon.

A 2000-es évek elején ifjúsági szervezetek munkájában vett részt, több ízben volt a Vajdasági Szabadegyetem szervező csapatának tagja.

A kishegyesi önkormányzatban 2004-től tanácsnok, később polgármesteri tanácsadó volt. Kezdetben ifjúsági és civil ügyekkel foglalkozott, EU-s forrásokból megvalósuló, határon átnyúló projektek lebonyolításában vett részt. Több helyi jellegű stratégiai-fejlesztési dokumentum kidolgozásában vállalt szerepet, majd a megvalósításukban is részt vett. 2008-ban Gál Kinga Európa Parlamenti képviselő irodájában lehetősége volt az EU-s intézményekkel és folyamatokkal ismerkedni.

2010–2012 között a vajdasági VIP Beruházás Ösztönző Alap Igazgatóbizottságának tagja, 2012-2016 között Vajdaság Autonóm Tartomány Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárságának titkárhelyettese. A National Democratic Institute, a Robert Schumann Institute és a Belgrade Found for Political Excellence számos képzésén vett részt, majd képzőként és előadóként is kipróbálta magát.

Nős, 2 kisfiú és 1 kislány édesapja.