Háromszáz kezdő vállalkozó

get_img.jpg

Képzéssorozaton a Prosperitati Alapítványnál pályázók

Magyarkanizsán szombaton a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény színházterme megtelt azokkal a pályakezdő vállalkozókkal, akik a Prosperitati Alapítvány segítségével szeretnék beindítani önálló cégüket. Több mint háromszázan nyújtották be pályázataikat, hogy saját vállalkozásba kezdhessenek.

Négy hétvégén keresztül képzéssorozaton kell részt venniük, és egész napos előadások keretén belül juthatnak olyan információkhoz, ami segítségükre lehet a későbbiek során. A pályakezdők vállalkozóvá válása is kiemelten fontos az anyaország számára. A Prosperitati Alapítvány nevében Nagy Imre, az Igazgatóbizottság elnöke köszöntötte a jelenlevőket.

- Ha ennyi vállalkozásnak sikerül beindulni, mint amennyien jelen vannak, és mindegyik csak egy valakit foglalkoztat, abban az esetben is több mint 600-an jutnak munkához, ami a vajdasági magyar közösség gazdaságfejlesztése szempontjából nagyon jelentős lépés – mondta Nagy Imre. Hozzátette, mielőtt még az elnyert támogatásokat az alapítvány folyósítaná, szükséges egy mentorált képzésen való részvétel, ami felkészíti a jövendőbeli vállalkozókat. A negyvenórás intenzív képzésben vállalati pénzügyekről, vállalatirányításról kapnak átfogó képet a résztvevők.

A képzés augusztus 25-én fejeződik be, eddig kell elkészíteniük a résztvevőknek az üzleti tervet, amit szakemberek bírálnak majd el.

Szerző: 
Magyar Szó, j (Fotó: Jenei Klementina)