Édes a siker- Réel kézműves csokoládé- Zenta

20171011_133540.jpg

Lengyel István, a zentai Réel Chocolate nevű kézműves csokoládé gyártó cég tulajdonosa nejével együtt vezeti a gyártást és a forgalmazást. Különleges, ünnepi csomagolású csokoládé- termékeik nem csak Vajdaságban, hanem Szerbia szerte is népszerűek. Nemrég saját mintaboltot nyitottak, amely Zentán, a Vojislava Ilića 4 alatt található.

  • Hogyan és milyen reményekkel indították el a vállalkozást, amely profilját tekintve úttörőnek számít tájainkon?

2015 elején alapítottuk a vállalkozásunkat. Mondhatjuk, hogy a Prosperitati Alapítvánnyal egy időben alakultunk. Rögtön az elején érzékeltük, hogy van igény a minőségi csokoládéra. Itt Vajdaságban is nagyon jó ízléssel fogyasztják, illetve megbecsülik a termékeinket. Meggyőződtek, hogy azt a minőséget tartalmazzák, amely számukra elfogadható. Ebből kifolyólag láttuk, hogy érdemes tovább gondolkodni, fejlődni, új termékeket készíteni, illetve más piacok  irányába lépni. Ilyen megfontolásból fordultunk a Prosperitati pályázatai felé, éltünk a lehetőséggel és pályáztunk rögtön az első körben, amelynek elbírálása során nyertesnek bizonyultunk. Ennek köszönve, mindjárt a második karácsonyi szezonunkra a Prosperitati Alapítvány által biztosított géppel tudtunk dolgozni.

  • Milyen gépekről van szó és mennyiben segítették ezek az eszközök a gyártást?

Két csokoládétemperáló gépet tudtunk vásárolni. Külön álló pályázatok keretében egy kisebb és egy nagyobb kapacitású géphez jutottunk. Ezek a jelentős mértékben elősegítik a termelés hatékonyságát, a kapacitások növelését. Tetemes kézimunkát váltottak fel és nagy mértékben megkönnyítették a munkánkat. Elősegítik a jelenlegi és mindenkori helyzetünket is, hiszen ha akkor nincs meg a beszerzett eszköz, akkor sokkal nehezebben tudjuk teljesíteni a megrendeléseket, a piaci igényeket. Így viszont lehetségessé vált, hogy megduplázzuk a növekedésünket és a termelési kapacitásunkat.

  • Milyen technológiával készülnek ezek a csokoládék?

A minőségi csokoládé használata mellett a hazai termelőktől beszerezett alapanyagok is biztosítják a brand, prémium kategóriába való sorolását, hiszen például a hazai földiepernél édesebbet nehezen találni. A gyümölcsök a liofilizálás (fagyasztva szárítás) technológiájával történő szárításának köszönhetően őrzik meg ízvilágukat, vitamintartalmukat és frissességüket.

  • Hol értékesítik termékeiket, illetve mik a további piac- terveik?

Kézműves csokoládéink jelenleg csak Szerbiában kaphatóak, de azon belül Szabadkától egészen Dél- Szerbiáig, a különböző prémium- minőségű borszaküzletekben, illetve gasztro- boltokban. Emellett kitartunk, mi nem szeretnénk bekerülni a multinacionális boltokba, hiszen az nem a mi minőségünket tükrözné.

Azon viszont dolgozunk, hogy külföldön is megvásárolhatóak legyen a csokoládéink. Legutóbb Montenegróban jártunk, egy nagyobb kiállításon, ahol tárgyalásokat kezdtünk potenciális forgalmazókkal, illetve több helyről voltak már érdeklődők. Az első lépés Montenegró lesz, nagyon bízunk benne, hogy az év végén már ott is kaphatóak lesznek a csokoládéink- hallottuk Lengyel Istvántól.

2017. október 20.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT